Az empátia az a beleérző képesség, amivel egy másik ember vagy élőlény lelkiállapotába tudjuk helyezni magunkat. Nem egyenlő a szimpátiával, amihez az is szükséges, hogy egyetértsünk a másikkal. Az együttérző viselkedés azt jelenti: „hajlandó vagyok elfogadni, hogy te úgy látod a dolgokat, ahogy, és nem tekintem a saját nézőpontomat sem felsőbb-, sem alsóbrendűbbnek a tiédnél”. Empatikus hozzáállás nélkül nagyon nehéz együttműködni valakivel: az igenből könnyen önfeladás, a nemből pedig erőszak válhat, és ha ez állandósul a kapcsolat dinamikájában, akkor abból hamar egyenlőtlenség és hatalmi eltolódás lesz.
Például…
Az ismerkedés és a kapcsolat korai fázisaiban sokszor az eltérő értékrendünk miatt jut eszünkbe kevésbé empatikusnak lenni; a későbbi szakaszokban pedig általában a múltbéli rossz tapasztalatok, korábbi bántások, és az ebből fakadó bizalomhiány vagy düh miatt választjuk sokszor akár tudatosan, akár tudat alatt azt, hogy a saját helyzetértékelésünk a helyes, és a másik érzései invalidak.
Egy konkrét példa: A régóta készül egy romantikus estére, de B aznap kifacsarva jön haza a munkából. Ha A besértődik, megjegyzéseket tesz, esetleg nekiesik a társának, B jogosan érzi azt, hogy az ő igényei le vannak söpörve az asztalról. Ugyanakkor, ha B kioktatja A-t, leszidja, mert nem hagyja őt békén, lenarcisztikusozza, stb., akkor pedig A érezheti magát elnyomva, főleg hogy ő „csak” egy meghitt együttlétre vágyott.
Mi az empatikus megoldás? Mindkét félnek meg kell értenie, hogy az a konkrét este más-mást jelent számukra, és anélkül, hogy elmagyaráznák egymásnak, miért rossz, ahogyan kezelik a helyzetet, meg lehet beszélniük egy olyan megoldást, ami A vágyainak és B igényeinek is teret ad. Elképzelhető, hogy az aznapi meghittség A terveivel ellentétben az lesz, hogy fürdővizet készít B-nek, megmasszírozza, vagy akár csak hagyja őt aludni aznap, és nem baj, ha B javasol egy másik, közeli időpontot, amikor megvalósíthatják a tervezett estét. Azért nem folytatom a lehetséges megoldások listáját, mert az végtelen: a lényeg, hogy olyan legyen, amiben egyik fél se érez bűntudatot azért, mert azt érzi, amit, és a megbeszélt megoldásban úgy elégüljenek ki a szükségleteik, ahogyan az nekik jó, nem pedig úgy, ahogy csak az egyik fél szeretné. Kivéve persze, ha az egyoldalúság és az empátiahiányos megközelítés a megállapodott kapcsolati dinamika 🙂
Miért olyan nehéz empatikusnak lenni?
A válasz egyszerű: mert a világ bonyolult. Már jó ideje elvetettük azt a régi meggyőződést, hogy minden ember egy jól felépített, közös értékek mentén meghatározott valóság lakója.
Azzal a szemlélettel, hogy „én tudom, mi a helyes, a jó vagy a normális, és mindenki más bűnös, bolond vagy elpusztítandó”, remekül lehetett haknizni a múlt század vége előtti világban (persze ehhez nem ártott a politikai, vallási, faji, nemi vagy intellektuális szempontból domináns tömeghez tartozni).
Szomorú látni, hogy sokan ma is így gondolkodnak, de az különösen szívszorító és pusztító, amikor ez a dinamika egy párkapcsolaton vagy szülő-gyerek viszonyon belül jelentkezik. Pedig a modern pszichológiának köszönhetően már régóta tudjuk, hogy idegrendszerünk működése miatt mindenki központi szerepet játszik saját valóságának megteremtésében. Gondoljunk csak arra, mennyire mást jelent például egy szűrővizsgálat eredményét tartalmazó papírlap a betegnek vagy az orvosnak: az utóbbinak általában egy a rengeteg lelet közül, ami aznap átmegy a keze alatt, az előbbinek pedig egy portál, ami a rajta lévő információktól függően két, gyökeresen különböző élet felé nyit utat.
Miért lenne más a helyzet mindazzal, ami életünkben és a kapcsolatainkban történik? Sokszor mi magunk sem értjük, hogy a másik egy szavára, cselekedetére vagy annak hiányára miért olyan érzelmi vagy verbális választ adunk, amilyet. Hogyan lehetne hát elvárni a másiktól, hogy tisztában legyen vele? Nem mondok újat azzal, hogy a megoldás az önismeret és a kommunikáció. Ha olyan párkapcsolatot szeretnénk, amihez bűntudat vagy harag nélkül tudjuk önmagunkat adni, muszáj legalább alapszinten ismernünk saját magunkat, tisztában kell lennünk öntudatlan, traumás reakcióinkkal, és a lehető leghatékonyabban kell kommunikálnunk róluk.
A saját valóságérzékeléshez való jog magától értetődő
Egy egyenlő kapcsolatban ezért a saját valóságérzékeléshez való jog magától értetődő, tapasztalatom szerint ugyanakkor a hétköznapi konfliktusokban ez sok ember számára nem ilyen nyilvánvaló. Ez az összefüggés egyébként az alapja a mediáció szemléletmódjának is, amely nem kíván igazságot tenni, nem tartja egyik fél nézőpontját sem felsőbbrendűnek a másikénál, és nem csak azért, mert ez gyakorlati okokból kerülendő egy vita rendezése során, hanem azért is, mert ez a fentiek miatt szükségszerűen nem is lehetséges. Ha elég mélyre ásunk, a legtöbb emberek közötti konfliktus az objektívnak tűnő valóság eltérő módon való megéléséből származó ellentétből fakad, és rosszul kezelve ez általában oda vezet, hogy, néha nehezen tetten érhető módon, máskor nyílt erőszak segítségével a felek a saját valóságélményüket igyekeznek rákényszeríteni a másikra.
Hol a határ?
Felmerül persze, hogy hol van a határa az empatikus viselkedés szükségességének. Számítanak-e a másik érzései akkor, amikor éppen erőszakot tesz rajtunk; elfogadónak, megértőnek kell-e lennünk az agresszív vagy személyiségzavaros párunkkal? A válasz: nem! Az empátia, ha jól csináljuk, soha nem vezet önmagunk feladáshoz, áldozatjátszmához vagy hiábavaló önfeláldozáshoz. Hidat építeni két ember között az együttérzés mentén nehéz, sok energiát és erőfeszítést, és mindenekelőtt jószándékot, szolidaritást kíván. Ezért leginkább az olyan fontos kapcsolatainkban van helye, ahol egyenlőség vagy konszenzusos hatalmi viszony (például egy főnök-beosztott vagy orvos-páciens) van, és csak akkor működik, ha kölcsönös. A párkapcsolatunkban leginkább a különbségek és konfliktusok kezelésében, a meghittség és az intim közelség hosszú távú fenntartása és a hatékony együttműködés szuperfegyvere.
Kilépni a saját egógödrünk biztonságos, de szűk valóságából a felszínre, bátran ránézni a másik érzéseire, és ennek megfelelően felelősségteljesen viselkedni azonban korántsem olyan egyszerű, mint ahogyan sok életmódcikk vagy párkapcsolati tanács beállítja.
Jelentkezz az Igen! – 2 napos párkapcsolatépítő programra, ha szeretnél többet tudni arról, hogy hogyan fejlesztheted a saját empátiádat.
